A régi kelták hite szerint az aran-szigeti emberek a másvilág határán éltek. Olyan tudás birtokában voltak, ami másoknak nem adatott meg.
Erről tanúskodik a Dún Aengus és a Dún Duchathair nevű nyitott gyűrűvár, amit valószínűleg a kőkor vagy a bronzkor idején építettek Insihmóron.
Nagyon meredek helyen építették őket, a tengerbe szakadó sziklafal fölött állnak, ami kb. 80-100 méter magas. A tenger felől fújó erős szél miatt veszélyes a szélére menni.
A 2 gyűrűvár közül Dún Aengus a látványosabb. 4 koncentrikus kőrből építették, csak a sziget belseje felől lehet megközelíteni. Azt, hogy miért építették, a mai napig nem tudják biztosan. Sokak szerint védelmi szerepet töltött be, de túl magas volt a fal ahhoz, hogy innen kémleljék az ellenséget.
Más források szerint a druidák misztikus, mágiuks rituálékat tartottak itt.
Egy kis múzeum mutatja be egyébként a történetét.
A 2 tengerpart erőd mellett, az Aran-szigetek belsejében is látható másik két látványos gyűrűvár. Az egyik Dún Eochla, melyről gyönyörű kilátás nyílik a sziget K-i felére.
A másik pedig a sziget nyugati felén Dún Eoghanachta.
Dún Aengus