Mint ahogy azt már korábban ígértem folytatotom a wexfordi élménybeszámolónkat.
Tehát a Castlebridge-ben a 4 csillagos Birchwood House B&B-ben szálltunk meg, ahol a vendéglátás első osztályú volt. A hangulatos és otthonos B&B tulajdonosa Iris volt – akiről később kiderült, hogy festőművész – egy nagyon kedves hölgy, aki tényleg mindenben a vendégek kedvében járt. Finom házi készítésű scone-okat és muffinokat és teát szolgált fel a nappaliban, pár perccel megérkezésünk után. Éttermet is ő ajánlott nekünk, ami szintén nagyon jó volt.
Birchwood House
Másnap a bőséges Irish Breakfast után elindultunk, hogy felfedezzük az “ír Riviérát”, melynek egy része Castlebridge-ben fekszik és csodálatos.
Hosszú, fehérhomokos tengerpart – csak az a fránya idő lett volna jobb. Hatalmas homokdűnék között vezetett le a partra az utunk, voltak, akik dacolva az elemekkel még meg is fürödtek a tengerben. Mi azért nem voltunk ilyen bátrak:)
A bátrabbak... nem volt strandidő
Ha az idő jobb lett volna és több idő állt volna a rendelkezésünkre, akkor még túrázhattunk is volna a part menti erdőben.
Miután az eső elkergetett bennünket a strandról, Wexford-ba autóztunk, ahol szerencsére már igazi nyári idő fogadott bennünket. Wexford egy viking alapítású város, igazi zegzugos utcákkal és sikátorokkal – látszik, hogy megőrizte középkori utcaszerkezetét. Neve norvég eredetű – Waesfjord – azaz lapályos torkolat, ez is jól mutatja, hogy jó kikötőhelye miatt telepedtek le itt a vikingek. Kikötőjében mi is tettünk egy sétát, különösen szép napsütéses időben.
Középkori épületei közül mi is megnéztük a Westgate-et (Nyugati kaput) és a St. Selskar-templomot. Látnivalói közé tartozik a wexfordi pikás szobra, ami az egykori Bullring – azaz bikaviadalok helyszínén áll (bármilyen meglepő Írországbn is voltak bikaviadalok). Kellemes sétát tettünk a városban, még egy kis biopiacra is betévedtünk, ahol finom gyümölcsöket és zöldségeket árultak. Wexford környékén nyáron rengeteg eperárus van az utak mentén. Sok írországi zöldséget és gyümölcsöt ezen a területen termelnek meg, itt ugyanis a legmagasabb a napsütéses órák száma Írországban.
Wexford után még mindenképpen ellátogattunk a festői Kilmore Quay-be, ahol megcsodáltuk a szalmafedeles házakat és a szép tengerpartot. Sokan fürödtek a tengerben, olyan érzésünk volt, mintha nem is Írországban járnánk.
Kilmore Quay tengerpartja
Ennyi kirándulás után viszont megéheztünk, így betértünk a Crazy Crab – találó nevű – étterembe (amit szintén házigazdánk Iris ajánlott), ahol nagyon friss lepényhalat fogyasztottam:) (még az áraik is teljesen rendben voltak).
A Crazy Crab étterem:)
Aki Kilmore Quay-ben jár, annak figyelmébe ajánlom a tengeren életüket vesztett halászok és tengerészek emlékművét. Nagyon megható hely és emlékeztet bennünket arra, hogy milyen veszélyes és kiszámíthatatlan tud lenni a tenger.
Kilmore Quay érdekessége még, hogy fókák laknak a kikötőben, mi sajnos egy darabot sem láttunk belőlük, de ez a tábla azért magáért beszél.
Sajnos a wexfordi túránk ezzel végetért, de természetesen még több időnk lett volna, akkor beütemeztük volna az Ír történelmi skanzent – Irish National Heritage Parkot – de majd legközelebb!